2020. november 18., szerda

Szauna építés, tervezés és karbantartás

 A szaunázás az egészség javítását szolgálja, a szaunák őshazája Finnország, ahol a statisztikák alapján minden harmadik embernek van az otthonában is szauna.. Hazánkban is egyre több család építtet magának külön szaunát. Tehát a szaunázásnak kiváló egészségügyi hatásai vannak, kivéve a szívbetegek számára, ugyanis a hirtelen megemelkedett testhőmérséklet több vér pumpálásra készteti a szívet, amely következtében a vérnyomás és a pulzus is megemelkedik. Szaunázás közben hamar kiszáradhatunk, ennek egyik legjellemzőbb jele, hogy szédülünk és gyengének érezzük magunkat, ilyenkor azonnak abba kell hagyni a folyamatot és pótolni a szükséges folyadék mennyiséget. 

A szaunázás pozitív hatással van a szervezetünkre


Na, de nézzük hát, hogy milyen előnyei vannak a szauna használatának!

A szauna használata során szervezetünk teljes mértégben megszabadul a méreganyagoktól, amelyek a kiizzadt vízmennyiséggel távoznak a testünkből. A vérkeringést is igénybe veszi, tehát alaposan edzi a szívet. Az immunrendszert erőteljesebb terhelésnek teszi ki, ami által erősödik. A rendszeresen szaunázók kevesebbszer kapnak el valamilyen felső légúti megbetegedést. 

Továbbá a szauna kiváló hatást gyakorol a bőrre, regenerálja és feszesebbé teszi, valamint oldja a stresszt, relaxál. A sportolók is rendszeresen használják bemelegítés vagy levezetés céljából, hiszen enyhíti az izomlázat. A finneknél receptre is felírják az orvosok, ha úgy látják, hogy jót fog tenni a betegeknek. A szauna az agyműködést is ösztönzi, Fontos, hogy egyszerre túl sok időt ne töltsünk a kabinban, inkább többször kevesebb időt és igyunk sok folyadékot. 

A szauna építés, tervezés és karbantartás bonyolult feladat, ezért okvetlen bízzuk szakemberre, aki az egész folyamatot megelőzően alapos felmérést készít otthonunkban, és javaslatokat tesz arra vonatkozóan is, hogy hol lehet a legideálisabb hely számára, de természetesen saját igényeinket is megoszthatjuk vele, ám fontos megfogadnunk tanácsait. 

2020. november 6., péntek

Bővebben az ultrahangos vizsgálatokról

Ha elhangzik az a szó, hogy ultrahang, sokaknak a várandósság és a magzat korának, illetve nemének a meghatározása jut először az eszébe, ám ennél jóval szélesebb körű a vizsgálat felhasználási területe. Az ultrahang, vagyis szonográfia, hanghullámokat használ ahhoz, hogy képet alkothasson a testben zajló folyamatokról. Az ultrahang gép által gerjesztett magas frekvenciájú hanghullámok az emberi fűl számára nem hallhatóak, a belső szervekről vissza verődnek és a visszhangok pedig képpé alakulnak át. A vizsgálat segítségével a szakorvos jól látja az adott szervek méretét, állapotár, szemügyre tudja venni a lágy szöveteket is. A diagnosztika területén van a legjelentősebb szerepe, ám a lágyszöveteket érintő sérülések kezelésében is alkalmazzák. A kiértékelés kizáróla a radiológus feladata, sokszor a vizsgálatot is ő végzi, de szonográfus is lebonyolíthatja. 



Az ultrahangnak nagy szerepe van a fogantatásban is

Nem csak a terhesség megállapításában segíthet, valamint a magzat fejlődésének a nyomon követésében, nemének a megállapításában, hanem a fogantatás és a legtermékenyebb időszak is meghatározható általa.

A nőgyógyászati ultrahang nem csak a kismamáknak jelent segítséget, hanem a nőgyógyászati problémákban szenvedőknek is. A szakorvos ellenőrizheti a húgyhólyag és a petefészkek állapotát, férfiaknál pedig megállapítható, hogy van-e a prosztatájukon valami elváltozás.

Hasi ultrahang vizsgálat alkalmával a belső szerveink kerülnek ellenőrzésre, többek között az epe, máj, hasnyálmirigy, vesék és a bélrendszer bizonyos szakasza is jól látható. 

Az is megállapítható az ultrahanggal, hogy mi áll az ízületi panaszok hátterében, de a pajzsmirigy szerkezete is tökéletesen feltérképezhető. A doppler ultrahanggal pedig a nyakban és a végtagokban található erek figyelhetőek meg, ahol az is jól látható, hogy milyen a vér sebessége és iránya.

Az ultrahang vizsgálat teljesen fájdalommentes és nem jár semmilyen káros hatással, ezért bármikor elvégezhető. Óriási szerepe van a megelőzésben, hiszen az idejében felismert elváltozások sokkal hatékonyabban kezelhetőek, gyógyíthatóak.