2023. február 22., szerda

Elektromos fogkefék helyes használata

A fogaink ápolása meglehetősen fontos feladat, nem csak azért, hogy szép fehérek legyenek, hanem az egésznek egészségügyi okai is vannak. Amennyiben nem tartjuk be a megfelelő szájhigiéniát, annak súlyos következményei is lehetnek, még a fogelvesztés veszélye is fennáll. Napjainkban egyre felkapottabbak az elektromos fogkefék, de nem mindenki van tisztában azzal, hogy ezeket egy kicsit másképp szükséges alkalmazni, mint a hagyományos fogkeféket. Egy fogorvos videót is közzétett arról, hogy miként kell helyesen alkalmazni az elektromos fogkeféket, ebben elmondja, hogy ne dörzsöljük úgy, mint a hagyományossal, hanem hagyjuk magunk helyett dolgozni.


 

Milyen szabályokat tartsunk be?

Az elektromos fogkefe fejét helyezzük a fogra, majd nagyon enyhén nyomjuk rá és döntsük meg az íny vonala felé. Minden egyes fogat célszerű három másodpercig tisztítani, így a fogzománcot sem károsíthatjuk.

Az elektromossal miért nem szabad ugyanúgy dörzsölni, mint a hagyományossal?

A dentin az a szövetállomány, ami közvetlenül a fogzománc alatt van és, ha erősen dörzsöljük az elektromos fogkefével, akkor könnyen kárt tehetünk benne. Egy tanulmány szerint a dentin károsodása fogérzékenységet okozhat, de még lyukak is keletkezhetnek. Az elektromos fogkeféknek úgy van kialakítva a rezgése és mozgása, hogy azok a fogak felületét alaposan megtisztítsák, illetve a lepedékeket eltávolítsák. 

Az elektromos fogkefékre ugyanannyi fogkrémet javasolt nyomni, mint a hagyományos típusúakra, de a használat gyakoriságán sem javasolt változtatni. Az elektromos fogkefékkel tehát bánjunk gyengébben, hogy még véletlenül se okozzunk sérüléseket az ínyünk felületén, ezen kívül alkalmazzunk szájvizet és nyelvtisztítót is kiegészítés gyanánt.

Az elektromos fogkefe pótfej cseréjét bizonyos időközönként szükséges megejteni, hiszen egy idő után elhasználódik és nem tisztít kellő hatékonysággal. A pótfejeket számos webáruházból beszerezhetjük, arra figyeljünk, hogy a szerkezethez illő típust válasszuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése